Megélni Isten szeretetét

“Titokzatos, mély, szuggesztív emberré akartam válni…”

 

“Az alábbi történet egy olyan fiatalember csodálatos megtérését írja le, aki mélyen belekeveredett az okkultizmusba, Isten azonban kiszabadította a sátán kötelékéből:

 

Klinikai pszichológiát tanultam a La Plata Egyetemen. Emellett grafológiai és grafikus tesztelő kurzusokat is végeztem. Kilenc éven át négy pszichiátrián dolgoztam; elsősorban a pszichotikus személyek rehabilitációjával és más feladatokkal foglalkoztam. Mindig arra tanítottak, hogy a tudás hatalom. Valósággal sóvárogtam, hogy sokat tudjak, hogy így felfigyelhessenek rám, és ki tudjak emelkedni a társaim közül. Tanulmányaim végeztével arra a megállapításra jutottam, hogy tudományos ismereteink rendkívül korlátozottak, és a pálya ráadásul mérhetetlenül nehéz is. Arra gondoltam, hogy ha valamilyen okkult irányzat, mondjuk asztrológia, parapszichológia, népi gyógyászat vagy keleti vallások tanítója lennék, pompásan el tudnám kápráztatni az embereket a sötétség titkaival. Titokzatos, mély, szuggesztív emberré akartam válni – az elmeorvos, a guru és a bölcs valamiféle keverékévé. A természetfölötti és a misztikum világa valósággal elbűvölt. 

A vége az lett, hogy szerencsétlen emberek kezdtek beleesni a csapdámba. Szellemi, ősi és ezoterikus fejtegetéseimmel elámítottam őket. Önteltségem a tetőfokára hágott. Meg voltam győződve róla, hogy mindent tudok. Sokan hittek bennem, elmondták, hogy szükségük van rám, követtek, és végül az ő életük is olyanná vált, mint az enyém: üres volt, de kívülről fenntartotta a rend látszatát; értelmetlen, de megvolt benne a tervszerűség illúziója; züllött, de egy független és modern image-ben. Borzalmas élet volt ez, amelyet egy temperamentumos személyiség álarca mögé rejtettem el; egy félelmekkel teli élet, amelyet a kihívó, fenyegető, mindig támadásra kész attitűd volt hivatott leplezni. 

Egy ideig azzal foglalkoztam, hogy horoszkópokat készítettem, és asztrológiát tanítottam, amelyet a pszichoterápiában is alkalmaztam. Keleti meditációs tanfolyamok instruktora is voltam, és az okkultizmus és parapszichológia több irányzatában folytattam tanulmányokat. A keleti vallásokban Istent kerestem, de nem találtam. Amint már említettem, kilenc éven át négy munkahelyem is volt. Elmebetegek rehabilitációjával foglalkoztam Buenos Airesben, előbb a Melchor Romero Kórházban, majd a Bordában, az Estévezben és végül Moyanóban. Ám mindenhonnan kirúgtak, mert elleneztem az ott használt elektromos, sebészi és kémiai kezeléseket. Így végül a saját lakásomon kezdtem pszichoterápiás kezeléssel foglalkozni. Mindenütt pszichológusként mutatkoztam be, hogy az emberek ne hívjanak gyógyítónak. Voltak, akik azt mondták rólam, hogy paranormális erők birtokában vagyok; ez nekem nagyon tetszett, és hittem is benne. Valójában azonban csupán egy ócska szélhámos voltam, egy vakokat vezető világtalan.

Miután éveken át tanulmányoztam a különféle tanítók, guruk, gyógyítók és okkultisták tevékenységét, arra a következtetésre jutottam, hogy bár kétségkívül ki tudnak váltani bizonyos stimulációkat és pszichoszomatikus hatásokat, de ezek nem hoznak valóságos változásokat – azaz nem történik csoda.  Az a meggyőződésem alakult ki, hogy ezek az erők csalóka és tünékeny eredményeket produkálnak. A követőimnek mindig azt mondtam: “Én csak azt tudom megtanítani nektek, amit a saját kutatásaim során felfedeztem.” Ez a fajta őszinteség még inkább rabul ejtette őket. Sokszor kérdezgettek Istenről, és én ilyenkor így válaszoltam: “Többször láttam már megnyilvánulni emberekben, több páciensemben. Biztosan állíthatom, hogy létezik.” Meglepő módon nagyon sok fiatal jött hozzám, hogy okkult tudományról és erőkről tudakozódjon nálam. Készek voltak bármilyen összeget megfizetni ezért a tudásért. Tanítottam őket, hogy hogyan kell meditálni, és hogy hogyan kell energiát átvinni. Egész héten dolgoztam, szombaton és vasárnap is. Eljutottam a csúcsra, az álmaim valóra váltak, beköszöntött a siker és a hírnév időszaka. 37 évesen úgy éreztem, mindenem megvan: neves, gazdag és sikeres ember voltam.

1984. október közepe táján egy péntek este egy olyan csoporttal, amely pszichológusokból, néhány kiemelkedő eredményt felmutató diákból és más szakmabeliekből állott. elhatároztuk, hogy utánajárunk, milyen dolgok zajlanak Carlos Annacondia evangelizáló összejövetelein. eredetileg én el sem akartam menni, de a barátaim rábeszéltek. Azt akartuk kifigyelni, hogy milyen technikákat és milyen erőket használ. Annacondia hatalmas tömeg előtt nagyon buzgón prédikált a Szent Szellem erejével. Én ilyet addig még sosem láttam.  Az első perctől kezdve azt figyeltem, találok-e ravasz, hipnotikus bevezetési technikákat, paradox üzeneteket, illetve tapasztalom-e a tömeg érzelmi manipulációját. Azonban csak annyit láttunk, hogy Isten ereje egyszerűen és világosan működik. 

Az összejövetel egy adott pontján előrehívták a betegeket, hogy imádkozzanak értük. Nekem öröklött, gyógyíthatatlan szénanáthám volt már nagyon régóta, úgyhogy gondoltam, én is előremegyek, így legalább saját magam győződhetek meg arról, hogy valóságosak-e a jelek és a csodák.

Egyszer csak egy mélyről feltörő kiáltás fakadt fel belőlem. Kértem Istent, hogy adjon üdvösséget, és olyan szeretetet, amelyet addig nem ismertem. Annacondia arról beszélt, hogy ha hiszem, hogy Isten az egyetlen igaz Isten, ha elfogadom Jézust uramnak és megmentőmnek, továbbá ha megtagadok minden olyan bölcsességet, amely nem Istentől származik, akkor üdvösséget nyerek, megbékélhetek Istennel, és meggyógyulok. Megtört emberként ott azonnal a földre zuhantam. Egy olyan ember, aki telve volt a világban hozzáférhető tudással, nagyon öntelt; aki ráadásul nagyon keményen megküzdött azért, hogy nevet szerezzen magának a világban – mégis elhittem Annacondia minden szavát, sírtam és kértem Istentől, hogy bocsássa meg bűneimet. Életemben először megértettem, mi is az az együttérzés: szeretni másokat a nyomorúságuk ellenére is. 

A későbbiekben aztán fokozatosan megértettem, hogyan használt engem a sátán az eszközeként, annak ellenére, hogy én őt soha tudatosan nem kerestem, és semmilyen konkrét alkut nem kötöttem vele. ahogy azonban a Szentírást elkezdtem tanulmányozni, rádöbbentem, hogy az életem teljesen romlott, beteg, és a pusztulás felé rohan.

Áldott legyen azonban a mi Urunk, Jézus, aki megmutatta nekem a szeretetét! Nem a gonoszságomra nézett, és nem is arra, hány életet taszítottam bele a mélységbe. Megmentett, ahogy megmenti mindazokat, akik hozzá fordulnak. A szénanáthám azóta se tért vissza.

Még ugyanabban az évben, október végén elmentem Annacondia egy másik összejövetelére is. Aznap este felolvasta Mózes 5. könyve 18,10-12-t: “Ne találtassék közöttetek… se jövendőmondó, se boszorkány, se ómeneket magyarázó, se varázsló, se igéző, se médium, se spiritiszta, se pedig halottidéző. Utálatos az Úr előtt, aki ilyesmivel foglalkozik.”

Abban a pillanatban rádöbbentem, hogy milyen mélyre keveredtem a bűnben, és hogy mennyire szembeszegültem Isten munkájával.

Másnap nagyon korán ébredtem, rendkívül rosszul éreztem magamat, hányingerem volt, kábult voltam, prüsszögtem, köhögtem, remegtem, rázkódtam, és a tagjaim időről időre görcsbe rándultak. Arra gondoltam, hogy biztosan ételmérgezést kaptam; azt hittem, meg fogok halni. Valami valósággal belepaszírozott az ágyba, és olyan volt, mintha az egész testem ólomból lenne. Mindenféle őrült gondolat rohangászott a fejemben: a bűneim és különösen a hazugságaim fájdalmas emlékei. A belsőmből nyögések, mindenféle érdes hangok, morranások szakadtak föl. Először azt gondoltam, hogy biztosan most őrülök meg. Egy örökkévalóságnak tűnő háromnegyed óra után azonban eszembe jutott, hogy előző este Annacondia hogyan dorgálta meg a démonokat. Teljes erőmmel belekapaszkodtam Istenbe, és hangosan, hatalommal így szóltam: Hamis próféták gonosz, hazug szelleme, a Názáreti Jézus Krisztus nevében megkötözlek téged, és megparancsolom, hogy gyere ki a testemből, ereszd el a szellememet! Jézus nevében engedd el az életemet, és soha többé ne gyere vissza! A szívem Istené, az Atyámé.

Ezután arra kértem a Szent Szellemet, hogy vegye át az uralmat a nyelvem fölött, és ne engedje, hogy újra megcsalattatásba kerüljek. Pár perc elteltével kezdtem sokkal jobban lenni. Már nem fáztam, könnyűnek és nyugodtnak éreztem magamat, és hamar elaludtam. Amikor felkeltem, kimentem az utcára, ahol összefutottam egy barátommal. Összecsapta a kezét: Borzalmasan nézel ki! Azt feleltem neki, hogy nehéz éjszakám volt, mert nem akartam részletezni, hogy mi is történt velem. De a barátom elmondta még, hogy ugyanakkor, mintha tisztább lenne az arcom, és mintha megfiatalodtam volna!

Még aznap este barátommal együtt megkaptuk a Szent Szellemben való keresztséget. Az emelvény mögött, felemelt karral elkezdtünk új nyelveken szólni. Isten megszabadított a sátán erőitől!  Ma már elkötelezetten hirdetem az Örömhírt, igyekszem megmenteni az elveszetteket, és erősíteni a hitükben gyengéket, a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében Isten dicsőségére.

                                                                                                                    Basilio”

 

Részlet Carlos Annacondia: Ide figyelj, Sátán! c. könyvéből.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.