«

»

Mennyegzői bizonyság

Aki sokat imádkozik, főleg nyelveken, annak nagyon sok bizonysága lesz. Olyan csodák fognak történni az életében, amikről tudja, hogy Isten segítette elő a nehézségek sikeres kimenetelét. Megtérésem előtt nem láttam értelmét annak, hogy férjhez menjek. Ebbe a világba? – tettem fel a kérdést. Istenhit nélkül a házasság válást vet fel, megcsalást, csomó gondot, belefásultságot. A gyerekszülés pedig férjhezmenés nélkül tárgytalannak tűnt. Szerettem volna hinni az igaz szerelemben (szívem mélyén a legféltettebb kívánságom volt ez), de láttam, az igazán égő párkapcsolat tüze hamar hamuvá válik. Az akkori elképzeléseim és mindaz, amit a csalódások folytán  láttam, nem volt összeegyeztethető. A Főnix-legendára nem tudtam gombot varrni. Bayer Friderika a megtérés-történeténél azt mondja, hogy ő se hitt a házasságban (illetve úgy fogalmaz, hogy a karrier és családalapítás nem összeegyeztethető)  mindaddig, amíg meg nem ismerte a Megváltót:

Valóban van házasság, ami a hármas kötélre épül: Isten, a férj és a feleség. Egy lelkész mondta, hogy kötélkészítő mesterek is alátámasztják, hogy nem a négyes, stb. kötélfonás a legstrapabíróbb, hanem a hármas fonású kötél. Mert ha a két kötél (férj és feleség) foszlik is, a harmadik (Isten) megtartja a súlyt, és nem hamar szakad el. Ez a jó házasság alapja.

Megtérésem előtt láttam a Vidám Vasárnap egyik közvetítését, és feltűnt, hogy mennyire szép, boldog, elégedett emberek ülnek a nézőtéren. A szívemben megfogalmazódott, hogy “innen szeretnék férjet”. Sóhajtás volt ez bennem, mert egy nem működő párkapcsolatban éltem. A gyülekezetben a házasság fel van emelve, mint érték. Vonzó, hogy annyian viselnek gyönyörű karikagyűrűt. Mi a titkuk? – kérdeztem.

Férjemmel a szívem felsóhajtása után pár hónappal találkoztam. Közel fél év, azaz öt hónap alatt elérkeztünk az esküvőhöz. Nem volt kérdés bennem, hogy ő lesz a férjem. Isten tökéletes akaratában tudtam magam, mert annyi csoda történt, amitől azt éreztem, hogy a legjobb úton vagyok. Sok kisebb zökkenőn mentünk keresztül a bürokrácia útvesztőin és akkor is, amikor már hazaindultunk Belgiumból Magyarországra, ugyanis a 2016. márciusi brüssszeli terrortámadás napjára volt repülőjegyünk. Az utolsó hétre, a legutolsó pillanatra vettük a jegyet, és pár napunk lett volna, hogy a menyasszonyi ruhám megvegyük, az utolsó simításokat a ceremóniáig elvégezzük. A terrortámadás lebénította az utat, tehetetlenül álltunk a helyzet előtt. Elhalasszuk az esküvőt? – főleg bennem merült fel a kérdés. Azért halasztottuk az utolsó hétre a hazautat, mert odáig dolgoztunk, hogy összeszedjük a pénzt a jegygyűrűkre, és ez is egy hatalmas bizonyság, hogy Isten megadta a legtökélesebb gyűrűket, és a hozzá szükéges nem kevés pénzt is. Az Úr keze nem rövidült meg! És ez még csak a kezdet, hogy mennyire nagy hátszelet adott nekünk, annyi csodával, fűszerezve amiket most mind nem tudok leírni, mert legtöbbje inkább személyesebb. Azon napon, 22-én tehát nem tudtunk hazarepülni, de másnap férjem egyik barátja, akit előző napokban láttunk vendégül, szólt, hogy ő autóval menne haza, és lenne még két férőhely az autóban. Másnap reggel útnak is indultunk, természetesen az utakon torlódásokra lehetett számítani, hisz a repülőjáratok törölve lettek. Szerencsésen kikerültünk pár három órás fennakadást, így éjjelre Pesten voltunk.

A legnagyobb kérdőjel az esküvőig a menyasszonyi ruhám volt. Mivel nem álmodoztam sosem esküvőről, nem voltak gyerekként se ilyen álmaim, ez egy falnak bizonyult, amit meg kellett mászni: két nap alatt szinte lehetetlen esküvői ruhát találni, hisz semmi se passzol ránk rögtön, mindig van egy-két átalakítás még a ruhán. Anyukámmal indultunk az esküvő előtti napon virágcsokornézőbe és esküvő ruhamustrára. Imádkoztam, és csak Istenhez tudtam kiáltani, hogy ezt a helyzetet megintcsak egy csoda mentheti meg. Hittem benne, hogy Isten előkészítette már nekem a ruhát, ami rám van szabva, ami olyan stílusú, ami pontosan az ízlésem és nem hivalkodó. A második esküvői ruhaszalonban megálltunk, és szétnéztünk a közel száz ruha között. Bíztam benne, hogy itt megtalálom azt, mai nekem tetszik. Elmondtuk a bolt tulajdonosának, Katának, hogy sürgős a dolog. Megértette és nagyon készséges volt. Négy ruhát próbáltam fel. Az első nagyon szép volt, konzervatív és a apró gyöngy díszítésében káprázatos, de sajnos az alakom, a szélesebb csípőm miatt nem lett jó rám. A második ruhának a pávaruha elnevezést adtam, mivel nagyvárosi, kitűnni vágyó nő vette volna csak fel. Magamon viselve nem mutatott túl jól, viszont igencsak szép volt. A harmadik ruha egy elegáns, derékban karcsúsított, hatalmas tüllabroncsú ruha volt, ami bár kifogástalanul állt rajtam, nagyon jókislányos külsőt kölcsönzött. Anyukám azt mondta, szép-szép, de engem ettől egy cseppet vagányabbnak érez. Ugyanígy éreztem én is. A tükör előtt álltam, három kudarc-ruhával a hátam mögött. Kata addigra már biztosan átláthatta, milyen az alakom és mi tetszhet nekem. Az előtérből hozott egy ruhát, a negyediket, a tökéleteset. Túl fehér volt, gyöngyök voltak ráhímezve, ez nem annyira tetszett, mert van a fehérnek is ezer árnyalata, de amikor felpróbáltam, az a plusz ott volt benne. Az alsó sellő uszálya is tetszett és kövérnek se éreztem benne magam. Tökéletes! – néztem magam a tükörben. Kata itt-ott alakított rajta másnapra, mert reggel már mentünk a ruháért, hogy a délutáni esküvői ceremóniára elkészüljek. A csokrom is Kata által lett, ugyanis egy piaci virágárushoz küldött, aki egy fehér orchideás csokrot készített. A hajamban is egy orchideát tűztem a fátyol mellé. Nem volt esküvői sminken, szintén időhiány miatt elmaradt, csak egy rúzst tettem fel és egy fekete szemceruza volt még a másik, amit használtam. Se pirosító, se szemhéjpúder, se semmi. A hajamat is a ceremónia előtt készítette el férjem egy régi fodrász ismerőse. Ez ha nem Isten hatalmas keze, akkor nem tudom minek nevezni! Innentől kezdve minden gördülékenyen sikerült, délután a polgári esküvő és az eszem-iszom éjjelig, majd pár nap múlva a gyülekezetben is megpecsételték a házasságunkat. Ott is kimondtuk Isten színe előtt a boldogító igent. Így kétszer is viseltem a menyasszonyi ruhám. 

Isten jó, és a legjobbat szánja nekünk. Hittel ha kilépünk, és belé kapaszkodunk, mindent megad, és minden a mi javunkat fogja szolgálni. Ha nem is minden a legnagyobb rendben sikerül, akkor is képes az Úr kihozni végül a maximumot. Feladhattuk volna még a terrortámadáskor az egészet, majd a ruhavásárlás előtt, de nem így történt. 

“Ha lankadunk, nem aratunk, a végsőkig ki kell tartani”, olvashatjuk a Bibliában. A végsőkig ki kell tartani, akkor leszünk győztesek, a Jézus Krisztus hatalmas nevében, a Szent Szellem hatalmas erejével!