«

»

Gyülekezethez való tartozás

Isten amikor elhív bennünket, akkor abban is segít, hogy tartozzunk valahová.

Megtérésem óta, azaz két éve csak hébe-hóba jártam el valamelyik gyülekezetbe. Budapesten, a Hit parkban keresztelkedtem meg Szent Szellemmel, majd estem át a vízkeresztségen, ezért mindenképp oda akartam lecövekelni. Férjem is ha tehette, oda járt fel, ő is sokat ingázott a szombati istentiszteletekre, időt és pénzt nem kímélve. Belgiumba költöztem a férjem után, ott viszont persze, a Mammon az úr, a jóléti társadalmakban nem  élednek a karizmatikus egyházak, nem is találtunk ott gyülekezetet. Akikkel megismerkedtünk, és szintén kivándorlók voltak, ők is főleg intraadáson követték a pesti alkalmakat, ami egy zárt láncú közvetítés. Az ATV csak néha közvetít pár alkalmat (sok az ismétlés), az intraadás pedig mindig, szerda és szombat este. Isten kegyelme nagy, így a közvetítések közben is élő és ható volt az ige, de azért persze éheztünk, mert nem jártunk közösségbe. Igaznak bizonyult a hónapok múlásával, hogy a gyülekezetnek megtartó ereje van, és ha nem járunk, kószáló juhok leszünk, akikre sokkal jobban lecsaphat a farkas. A pásztor tudja ezt, ezért a jó pásztor (Jézus) az övéit szeretné egyben látni, így a ragadozó nem tud prédát találni, de jaj az elkóboroltaknak! A magányos keresztény az nem is keresztény igazából, mert “viszket a füle”, ezért maga keres magának tanítókat az interneten. Veszélyes játék, mert magányos maradsz és lemaradsz. 

A hazaköltözést halogattuk, de pár hónaponta hazarepültünk és olyankor mindig résztvettünk az istentiszteleti alkalmakon. Megtanultuk ez által is, hogy mennyire nagy érték az, ha élő a dicséret, ha oda tudok szólni egy-egy kedves szót a testvéreknek. Mint korhadt fák, úgy lézengtünk már Belgiumban (férjem 6, én közel 2 évet), függetlenül attól, hogy naponta érintkeztünk az Igével, hogy imádkoztunk, hogy böjtöltünk, hogy prédikációkat és tanításokat hallgattunk, egy hiányzott: a szeretet közösségi megtapasztalása, valamint az, hogy tekintély alá legyünk vetve. Ez az utóbbi rendkívül fontos, főleg azért, mert a gyülekezetben nem azt mutatjuk, hogy mennyire erősek vagyunk és jól megy az életünk, hanem megmutatjuk az árnyoldalakat is, hogy mennyi harcunk van, és ebben segítenek a presbiterek, a pásztorok, a testvérek. Mindenki átmegy nehézségeket, de ezeket nem kell egyedül megharcoljuk. Másfelől a többiek figyelmeztethetnek, ha nem vagyunk jó állapotban, meginthetnek bennünket. Odahaza a férjemmel persze, hogy könnyebb megélni a jó keresztényt, de a gyüliben vannak szúrósabb emberek, ott is vannak koccanások, mert egyikünk se tökéletes, na ott kell igazán szeretni, ott kell gyakorolni a felebaráti elfogadást.  Ami pedig a legfontosabb, hogy Jézusért járunk gyülibe, mert Isten megígérte, hogy ott, ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az Ő nevében, Ő ott van. Jézus mindig jelen van, és nagy erővel gyógyít, támogat, feltölt.

Nyáron már sokat imádkoztunk és kértük az Urat, hogy adjon kijelentést a Kijelentés szellemével, ami egy ajándék, hogy melyik városba költözzünk, és ezzel egyidejűleg egy gyülekezethez is tartozzunk, és segítsen majd a beépülésbe. Pár nap múlva valóban kaptunk mindketten egy sugallatot: Székesfehérvár. Meglepődtünk, mert mindketten szeretjük Pestet, azt hittük az a gyülkezet az otthonunk, de hazaköltözéssel méginkább megértettük az útmutatás erősségét. Itt, Székesfehérváron két gyülkezeti ház van, és november elején az egyikbe ellátogattunk, amit én biztosnak vettem, hogy az a mi második otthonunk. Istentisztelet előtt a férjem, mivel ő erről nem kapott ilyen látást, elmondta, hogy ő a másik gyülkezetet is szeretné meglátogatni, ahol Grósz István a lelkész, akire ő különösen felnéz, és majd utána dönt, hogy hova fogunk tartozni. Kissé szomorú lettem, mert nekem megtetszett a kis közösség, tetszettek az emberek és úgy összességében minden egyszerre. Úgy éreztem, hazaértem. Amikor már Keresztes Zoltán lelkész prédikált, férjem akkor bizonyosodott meg ugyanerről, hogy ez a mi helyünk és maradunk is. 

Azóta a pesti Hit parkban is voltunk konferencián, és akkor éreztük meg, hogy az nem a mi szolgálati területünk. Székesfehérvár lett az otthonunk. Isten, mivel ő teremtett, tudta hogy mi hol éreznénk a legjobban magunkat, azaz hol tudunk a legjobban kiteljesedni. Azóta megismerkedtünk több gyülekezeti taggal, sőt, nagyon komolyan imádkoznak értünk, tényleg nyíltan beszélhetünk nekik a problémáinkról, mert segítőkészek és valóban szemmel tartják a fejlődésünket. A presbiterek is komolyan érdeklődnek a hogylétünk felől, és biztos vagyok benne, bármilyen fogyatkozásunk lenne az élet bármely területén, azonnal segítenének, mint egy család tagjai, akik összetartanak. 

Mi így kerültünk sok hányattatás után a helyünkre. 

“Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek.” – olvashatjuk az Efezus levélben.

 

(A fényképek a székesfehérvári Bodrogi utcai Hit gyülekezet oldalairól valók. A második képen Keresztes Zoltán pásztor prédikál.)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Az alábbi HTML kódok használhatóak: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>