Engedd, hogy Isten megtaláljon!

 

Keresztény társkereső

A Christian mingle, azaz Keresztény társkereső c. film abban alkotott számomra nagyot, ahogy bemutatja, mi nem helyes: attól még, hogy megkereszteltek bennünket a templomban kiskorunkban, és keresztény a titulusunk, attól még nem biztos, hogy tudjuk ki igazából Isten és nem biztos, hogy  az Ő akaratában járunk. A film bár kissé szirupos amerikai klisékkel teli, de mégis nagyon a szívemhez szólt.

Cselekmény: Egy nő, aki pusztán azért iratkozik fel egy társkeresőre, mert azt hiszi, egy keresztény pasi nem veri át, és nagyon vágyik egy igazi társra. Nem lövöm le a film csattanóját, de az nem tetszik benne, hogy a film úgy mutatja be a keresztényi családot, mint aki kiközösíti azt, aki nem igazi keresztény. Biztos van ilyen is, de ez nem összeegyeztethető a Bibliával. Nyilván jó az, ha két hasonszőrű, hasonló érdeklődésű és vallású ember köt egy életre szövetséget, de az Úr útjai kifürkészhetetlenek… A filmben a főszereplő, Gwyneth személyesen tapasztalja meg az Isten közelségét, szinte már “baráti” viszonyba kerülnek, de a film erre se tér ki sajnálatos módon, de jelzi, hogy volt isteni érintés. Egyedül ezt hiányoltam belőle, amúgy csak ajánlani tudom: https://gloria.tv/video/mWJ2p3PTQBJr3FBe8xAZA1Zjg

Amikor hazaköltöztem Budapestről, szó szerint újra kellett kezdenem mindent. Addig az okkultizmusra építettem az életem és egy rosszul működő kapcsolatra, minden abba fektetett pénzem, erőm és időm egy szempillantás alatt semmivé foszlott. Olyan érzés volt, mintha megszűnt volna a talpam alatt a talaj. Pesten a IX. kerület elit utcájában béreltünk egy művészlakást, azaz megvolt mindenem, csak lelki békém nem. Külső szemlélő megkérdezhette volna: ugyan mi bajom van, hallgassak és tűrjek, hisz mindenki mázsás súlyokkal a vállán él. De én az őrület és az öngyilkosság szélén álltam. A megtérésem története c. bejegyzésemben elmeséltem már ezt árnyaltan.  Szembesültem vele, hogy minden milyen múlékony, és az egész életem egy kártyavár volt, ami összedőlt, továbbá megéreztem a bőrömön, hogy milyen a gazdagság csalárd világa, amikor sose elégedsz meg, mindig több és több kell, de te akkor se leszel boldog(abb). Nem is én vetettem véget az egésznek, hanem odáig fajult a dolog, ha magam nem költözök haza a Vajdaságba, a szülői házba, engem küldenek el, vagy megbolondulok. Az okkultista tevékenységeim miatt tébollyá vált minden körülöttem. Szüleim hazaköltöztettek, és egy hónapig lábadoztam, de Isten nagyon erősen vonzott már ekkor, vagyis az egy élő Isten, akit Jézuson keresztül ismertem meg. Valahogy én is, mint az említett film főszereplője, igazi társra vágytam, de elhessegettem a tárkeresés gondolatát, mert épp még begyógyulatlan sebekből lábadoztam, és már elhatároztam, hogy vénlányként fogom leélni az életem. Még nem voltam igazi, Szent Szellemmel betöltött keresztény, csak a szüleimtől “örököltem” a kereszténységet. Közben más istenekben hittem, akik mára már tudom; szó szerint idegenek a szívünktől.

Meg akartam térni, el akartam mondani a megtérő imát, mindeközben megtaláltam egy keresztény társkereső oldalt. Egy-két napot voltam fenn, és amikor le akartam törölni a profilom, kaptam egy üzenetet, méghozzá a mostani férjemtől. Akkor nem volt szimpatikus, nyomulós szövegnek hittem azt, amit írt, de a kép, amit feltett magáról túl jóképűnek is tetszett. Túl határozott volt, őszinte, ezt a közeledését értettem félre. Elmondta utólag, hogy ő érezte, hogy abban, hogy írt, valami több volt. Szó mi szó, beszélgettünk, kiderült, hogy abba a gyülekezetbe jár már 7 éve, amibe én is szerettem volna megtérni! Közöltem vele, hogy mivel tényleg romokban az életem, én nem is akarok valójában ismerkedni, át se akarom vágni, ezért részemről ennyi. Imádkozott értem, és úgy alakult, hogy esténként beszélgettünk, Bibliát olvastunk fel együtt, segített eligazodni a kérdéseim dzsungelében. Utána pedig nem volt megállás, mert megértettem, hogy ez Isten ajándéka, a legjobb férjet kaptam magam mellé társul. Ez volt Istennek az első kedves ajándéka, egy férj, aki mellett felépíthettem a keresztényi életem. Ámen. 

 

Három bizonyság: az okkultizmusból való szabadulás

Ma a konyhában, ebédkészítés közben beszélgettem édesanyámmal. Mondta, hogy az Ördögűző film mennyire banális ahhoz képest, ami a valóságban zajlik. A film kasszasiker lett, viszont csak félelemkeltés generálása a cél, és ez egy félrevezetés. A világban sajnos alig esik arról szó, hogy hogyan is lehet ténylegesen és végérvényesen szakítani a múlt sötét árnyaival. Az, hogy egy pap keresztet lóbál és ő is fél, nem hiszem, hogy a valóságot tükrözi. Jézus neve, hatalommal felkent pásztor szájából, a Szent Szellem jelenléte valóban képes kiűzni a démonokat, továbbá Isten keze, amikor segít nekünk, amikor személyesen lenyúl értünk, hogy kivonjon bennünket a napvilágra. 

 

Liberty hangokat hallott, jelenségeket látott, követték a gonosz szellemek, de a Názáreti Jézus neve, és Isten kegyelme segített neki. Minden gonosz dolog eltűnt az életéből, főleg azután, hogy átadta az életét Krisztusnak….

Brooke (ahogy én is), maga akarta megoldani a depresszióját, kisebbségi komplexusát, ezért sajnos a wicca valláshoz, a varázsláshoz nyúlt. Ezek után sötét alak jelent meg az életében, aki kísértette. Bibliát kezdett olvasni, és megtalálta azt a részt, ahol arról van szó, ahol Isten kijelenti, hogy számára utálatos a boszorkányság. Ez megdöbbentette a lányt, mert azidáig azt hitte, hogy rendben van ez így, de ezek után minden varázslástól elfordult, és ő is átadta az életét Jézusnak. Megtalálta azt, amit még sose tapasztalt: a valódi örömöt!

A harmadik meghatározó bizonyság egy olyan művésznő megtérése, akit még okkult koromban szerettem. Jessica Galbreth egy világhírű fantáziafestő volt, aki nagy hírnévre tett szert. Ismertem a gonosz tündéres, vámpíros lényes képeit, ezért hatott a saját megtérésem után szenzációnak az ő története:

“Vajon miért fordulnak az emberek olyan későn Istenhez? Pedig ő az az egy személy, aki képes megszabadítani bennünket. Ő elveszi a fájdalmainkat, bekötözi a sebeinket, hogy új életet adhasson nekünk. Isten ezt megígérte számunkra, mi pedig ehelyett mégis egyedül küzdünk a problémáinkkal. Megpróbáljuk elrejteni a lelkünkben lévő sebeket, keserűséget és haragot. De ezt emberi erővel, főleg hosszútávon, lehetetlen.” 

 

Átkelés a Veres-tengeren, azaz az egyetem magaslatain

Mindannyiunknak vannak/voltak olyan hegyek az életében, amik megmászhatatlannak tűnnek/tűntek. A hegyeket néha mi látjuk hatalmasnak, mint tornyosuló problémákat, néha pedig valóban nehéz átvergődni rajtuk, mert annyira sok hordalékot helyeztünk az évek során mi is a kupacra, és így lassan heggyé érett.

Én az egyetemmel voltam így, az lett az én Góliátom, a nagy óriás küzdőpartnerem, akivel szemben parányinak éreztem magam. 2005-ben írtam be a Magyar nyelv és irodalom szakot Újvidéken. Szenvedélyesen szerettem az irodalmat, bár ez nem az a szak volt, amire eredendően szerettem volna menni, mégis B-verzióként az életembe köszöntött. Egyetem első évében szembesültem az idegen nyelv nehézségeivel, és két évig kellett idegen nyelvet tanulnom (angol és utána a francia). A fél-Bolognai iskolai rendszer (akkor kezdték bevezetni az úr Bolognai-rendszert, ezért az évfolyamom kísérleti évfolyam volt, így sok engedményt kaptunk) miatt átvihettem egy-két tantárgyat következő évbe, így történhetett meg, hogy egészen a negyedik év végéig, minden tantárgy lehallgatásáig halogattam az idegen nyelvi tantárgyak vizsgázását. Évek alatt sokszor kimondtam, hogy “Bezzeg ezt én sose fejezem be. Az angol és a francia nyelv lesz az utolsó, amit leteszek.” A kimondott szó pedig tudjuk, teremt. Apukám sose adta fel a harcot, ő támogatott, sok vitám is volt vele ez miatt, mert én feladtam. Évekig nem jártam vizsgázni, viszont az, hogy Szerbiában mindig új és új oktatásügyi minisztereket választottak, és azok meghosszabbították az abszolvensek további vizsgázási lehetőségét, lehetővé tette, hogy évekig ne évüljön el a diplomálási érvényesség. Két éve kimondták a határozatot, hogy feltehetőleg törölnek bennünket, régi rendszereseket a listáról, ezért rengeteg régi egyetemista, akiknek egy-két vizsgájuk maradt, tömegestül lódult be vizsgázni. Az angol nyelvi vizsga letételében a szüleim egy régi kedves keresztény ismerőse segített. Azóta is hálás vagyok Márta néninek, és persze ő egy élő példa volt előttem a férjével, hogy milyen az, ha valaki hisz. Lehetséges, hogy az ő imái segítettek hozzá méginkább ahhoz, hogy az angol vizsga sikerült. A francia vizsga nagyobb falatnak bizonyult. Sok-sok alkalommal megírtam a tesztet, viszont soha se tettem le a vizsgát mindaddig, amíg nem hívtam segítségül Jézus nevét. Mert aki segítségül hívja Jézus nevét, az megszabadul. Megtérésem után nyilván éreztem, hogy így örök vesztesként nem maradhatok, a szégyennel, mert Jézus győzelemre hívott el, és nekem élő példaként kell mutatkoznom, hogy bizony nagy az Úr szabadítása. Elkezdtem a vizsgázást, és egy nagyon jó francia tanárnőt találtam, aki Skype-on oktatott. Helyretette a grammaikai fekete lyukakat a fejemben, segített a nyelv megszeretésében is.

Egy éve már felkészülten vizsgázhattam, és sikerült is a vizsga. Böjtöltem, mindenfajta szellemi hasviselést bevezettem, majd a hitem is növekedett. Az utolsó vizsga tehát úgy tűnt sikerült, de mégis volt egy akadály előttem: mivel régi tanügyi rendszerbe jártam, ahol egy teszt megírásával elfogadták a jegyet (tehát egy éves tantárgy anyagát egy teszt megírásával letudhattuk), viszont az új rendszerben két féléves jegy kell, azaz két teszt megírása, hogy a tantárgyat letegyük. A francia tanárnő meglepő módon az utóbbit választotta. Persze a helyzet után mentünk, kérdezősködtünk, kilincseltünk, de a tanárnő szava a döntő. Elvileg nekem megvolt az utolsó vizsgám, gyakorlatban pedig nem. Összetörtem, nagy kudarc volt az egész. Egy évig nem mentem ki vizsgázni, csak felkeresve a tanárnőt, ugyanúgy Skype-on vettem francia órákat. Most szeptemberben volt a vizsga időpontja. Kértem imatámogatást a gyülekezettől, mert tudtam, ez kemény harc. Szükségem van a támogatásra, mert nekem a hitem meg-meginogott, mert ugyan tudtam, hogy az Atya, mint Mózes előtt, előttem is ketté választotta a tengert, azaz a problémám megoldódott, de azt is tudtam: Jézus kell átvigyen a túlsó partra, mert nélküle nem lenne meg a diplomám. Ahogy énekeljük egy dicséretben: “Erőm felett nem hagysz egyedül”.

Sok mindent megértettem az évek alatt: Isten jogos és bölcs bíró. Így utólag nem bánom és megértem, amiért nem egy éve tettem le a francia vizsgát. Akkor lázadó voltam, azóta megbocsájtottam a tanárnőknek, mert évekig a félelem és a gyűlölet kettőse dolgozott bennem, mert a tanárokra vetítettem ki a kudarcom okát. Megbocsájtottam nekik és szeretni tudom őket, és már a vizsga előtt kértem az Atyától a bűnbocsánatot, amiért rájuk haragudtam. A legjobb jót kívánom nekik és én is imádkozok értük. Ugyanakkor megértettem, hogy a törvény az törvény, mert a fejetlen oktatásügyi mizériában jogos volt az is, amiért a francia tanárnő ezt a határozatot hozta. Új rendszer szerint vizsgáztatott, mivel ő így látta jogosnak. Meg kellett aláznom magam és elfogadnom. Le kellett győznöm a sok vizsgafélelmet is. Elválasztanom azt magamtól, mivel én nem a sikertelen vizsga vagyok, hanem egy újjászületett ember. Át kellett értékelnem magamban, hogy mi az ember lényege; nem az, hogy milyen diplomája van. Sokáig azért tartottam magam bukottnak, mert a világ szemüvegén át néztem az értékeim. Attól is lehet egyenes gerincem, egyenesen néző büszke tekintetem, ha egy diplomám sincs. Viszont Jézust hirdetve igenis győztes életet kell élnem, mert Jézus meghalt értem is a kereszten, és felvitte az átkaim, a kudarcaim, a betegségeim. Ha ő megmentett, nekem hittel át kell vennem ezeket az áldásokat, különben mihaszna se lenne az egésznek az életemre nézve. A legfontosabb pedig, amire Isten megtanított, hogy amikor még több, mint egy hét volt a vizsgámig, akkor hallottam egyfajta sugallatot, hogy napi nyolc órát kell tanulnom ahhoz, hogy sikerüljön a vizsga. Hiszem, hogy a Szent Szellem sugallta, de ha nem is ő, akkor is nagyon megszívelendő tanács volt. Listát vezettem, melyik napon mennyit tanultam, és ha egyik napon nem tanultam nyolc órát, akkor a hiányt átvittem a következő napra, és így megtörtént, hogy egy napon 11 óra hosszát tanultam kitartóan. Ilyen még sosem volt! Elaludni sem tudtam, olyan aktív volt az agyam és fáradt.

Az Isten csodákat tesz az életünkbe, megmutatja a szeretetét, de ugyanakkor, ha valamit nem kapunk meg rögtön, annak mindig megvan az oka. Tanít bennünket, jelen esetben egyenlőre annyit értek ebből az egészből, hogy nekem is maximálisan bele kellett tennem magam, mert így tudott a csoda megvalósulni. Nekem a határaimon kívül kellett lépnem, hogy meglássam, mire képes egy ember. Válaszhattam volna én is, hogy lázadok Isten ellen, hogy miért nem adta meg szívem kérését időben, vagy kitartok, Isten kezébe teszem le az életem és bízok benne, hogy ő tudja a pontos időt és miérteket. De mivel Isten nem ember, hogy hazudjon, ezért hiszek neki és bízom. Sosem csal meg!

Nekem minden erőmből lépéseket kell tennem a felé, hogy sikeres legyek, és ne csak a sült galambot várjam. Isten csodája nem is késett! A vizsga meglett, az évek alatt gyűjtött súlyok lehullottak. Istennek adom a dicsőséget, és kérem, hogy ő vezessen az úton, hogy olyan munkákatt adjon, amivel őt dicsőíthetem. Önerőből sose tudtam volna elvégezni az egyetemet, mert feladtam, mert nem akartam rendes életet élni, hanem okkultizmussal akartam keresni a kenyerem sajnos, de reményt kaptam fentről és szabadítást egy szebb és élhetőbb élethez. 

 

 

Mennyegzői bizonyság

Aki sokat imádkozik, főleg nyelveken, annak nagyon sok bizonysága lesz. Olyan csodák fognak történni az életében, amikről tudja, hogy Isten segítette elő a nehézségek sikeres kimenetelét. Megtérésem előtt nem láttam értelmét annak, hogy férjhez menjek. Ebbe a világba? – tettem fel a kérdést. Istenhit nélkül a házasság válást vet fel, megcsalást, csomó gondot, belefásultságot. A gyerekszülés pedig férjhezmenés nélkül tárgytalannak tűnt. Szerettem volna hinni az igaz szerelemben (szívem mélyén a legféltettebb kívánságom volt ez), de láttam, az igazán égő párkapcsolat tüze hamar hamuvá válik. Az akkori elképzeléseim és mindaz, amit a csalódások folytán  láttam, nem volt összeegyeztethető. A Főnix-legendára nem tudtam gombot varrni. Bayer Friderika a megtérés-történeténél azt mondja, hogy ő se hitt a házasságban mindaddig, amíg meg nem ismerte a Megváltót:

Valóban van házasság, ami a hármas kötélre épül: Isten, a férj és a feleség. Egy lelkész mondta, hogy kötélkészítő mesterek is alátámasztják, hogy nem a négyes, stb. kötélfonás a legstrapabíróbb, hanem a hármas fonású kötél. Mert ha a két kötél (férj és feleség) foszlik is, a harmadik (Isten) megtartja a súlyt, és nem hamar szakad el. Ez a jó házasság alapja.

Megtérésem előtt láttam a Vidám Vasárnap egyik közvetítését, és feltűnt, hogy mennyire szép, boldog, elégedett emberek ülnek a nézőtéren. A szívemben megfogalmazódott, hogy “innen szeretnék férjet”. Sóhajtás volt ez bennem, mert egy nem működő párkapcsolatban éltem. A gyülekezetben a házasság fel van emelve, mint érték. Vonzó, hogy annyian viselnek gyönyörű karikagyűrűt. Mi a titkuk? – kérdeztem.

Férjemmel a szívem felsóhajtása után pár hónappal találkoztam. Közel fél év, azaz öt hónap alatt elérkeztünk az esküvőhöz. Nem volt kérdés bennem, hogy ő lesz a férjem. Isten tökéletes akaratában tudtam magam, mert annyi csoda történt, amitől azt éreztem, hogy a legjobb úton vagyok. Sok kisebb zökkenőn mentünk keresztül a bürokrácia útvesztőin és akkor is, amikor már hazaindultunk Belgiumból Magyarországra, ugyanis a 2016. márciusi brüssszeli terrortámadás napjára volt repülőjegyünk. Az utolsó hétre, a legutolsó pillanatra vettük a jegyet, és pár napunk lett volna, hogy a menyasszonyi ruhám megvegyük, az utolsó simításokat a ceremóniáig elvégezzük. A terrortámadás lebénította az utat, tehetetlenül álltunk a helyzet előtt. Elhalasszuk az esküvőt? – főleg bennem merült fel a kérdés. Azért halasztottuk az utolsó hétre a hazautat, mert odáig dolgoztunk, hogy összeszedjük a pénzt a jegygyűrűkre, és ez is egy hatalmas bizonyság, hogy Isten megadta a legtökélesebb gyűrűket, és a hozzá szükéges nem kevés pénzt is. Az Úr keze nem rövidült meg! És ez még csak a kezdet, hogy mennyire nagy hátszelet adott nekünk, annyi csodával, fűszerezve amiket most mind nem tudok leírni, mert legtöbbje inkább személyesebb. Azon napon, 22-én tehát nem tudtunk hazarepülni, de másnap férjem egyik barátja, akit előző napokban láttunk vendégül, szólt, hogy ő autóval menne haza, és lenne még két férőhely az autóban. Másnap reggel útnak is indultunk, természetesen az utakon torlódásokra lehetett számítani, hisz a repülőjáratok törölve lettek. Szerencsésen kikerültünk pár három órás fennakadást, így éjjelre Pesten voltunk.

A legnagyobb kérdőjel az esküvőig a menyasszonyi ruhám volt. Mivel nem álmodoztam sosem esküvőről, nem voltak gyerekként se ilyen álmaim, ez egy falnak bizonyult, amit meg kellett mászni: két nap alatt szinte lehetetlen esküvői ruhát találni, hisz semmi se passzol ránk rögtön, mindig van egy-két átalakítás még a ruhán. Anyukámmal indultunk az esküvő előtti napon virágcsokornézőbe és esküvő ruhamustrára. Imádkoztam, és csak Istenhez tudtam kiáltani, hogy ezt a helyzetet megintcsak egy csoda mentheti meg. Hittem benne, hogy Isten előkészítette már nekem a ruhát, ami rám van szabva, ami olyan stílusú, ami pontosan az ízlésem és nem hivalkodó. A második esküvői ruhaszalonban megálltunk, és szétnéztünk a közel száz ruha között. Bíztam benne, hogy itt megtalálom azt, mai nekem tetszik. Elmondtuk a bolt tulajdonosának, Katának, hogy sürgős a dolog. Megértette és nagyon készséges volt. Négy ruhát próbáltam fel. Az első nagyon szép volt, konzervatív és a apró gyöngy díszítésében káprázatos, de sajnos az alakom, a szélesebb csípőm miatt nem lett jó rám. A második ruhának a pávaruha elnevezést adtam, mivel nagyvárosi, kitűnni vágyó nő vette volna csak fel. Magamon viselve nem mutatott túl jól, viszont igencsak szép volt. A harmadik ruha egy elegáns, derékban karcsúsított, hatalmas tüllabroncsú ruha volt, ami bár kifogástalanul állt rajtam, nagyon jókislányos külsőt kölcsönzött. Anyukám azt mondta, szép-szép, de engem ettől egy cseppet vagányabbnak érez. Ugyanígy éreztem én is. A tükör előtt álltam, három kudarc-ruhával a hátam mögött. Kata addigra már biztosan átláthatta, milyen az alakom és mi tetszhet nekem. Az előtérből hozott egy ruhát, a negyediket, a tökéleteset. Túl fehér volt, gyöngyök voltak ráhímezve, ez nem annyira tetszett, mert van a fehérnek is ezer árnyalata, de amikor felpróbáltam, az a plusz ott volt benne. Az alsó sellő uszálya is tetszett és kövérnek se éreztem benne magam. Tökéletes! – néztem magam a tükörben. Kata itt-ott alakított rajta másnapra, mert reggel már mentünk a ruháért, hogy a délutáni esküvői ceremóniára elkészüljek. A csokrom is Kata által lett, ugyanis egy piaci virágárushoz küldött, aki egy fehér orchideás csokrot készített. A hajamban is egy orchideát tűztem a fátyol mellé. Nem volt esküvői sminken, szintén időhiány miatt elmaradt, csak egy rúzst tettem fel és egy fekete szemceruza volt még a másik, amit használtam. Se pirosító, se szemhéjpúder, se semmi. A hajamat is a ceremónia előtt készítette el férjem egy régi fodrász ismerőse. Ez ha nem Isten hatalmas keze, akkor nem tudom minek nevezni! Innentől kezdve minden gördülékenyen sikerült, délután a polgári esküvő és az eszem-iszom éjjelig, majd pár nap múlva a gyülekezetben is megpecsételték a házasságunkat. Ott is kimondtuk Isten színe előtt a boldogító igent. Így kétszer is viseltem a menyasszonyi ruhám. 

Isten jó, és a legjobbat szánja nekünk. Hittel ha kilépünk, és belé kapaszkodunk, mindent megad, és minden a mi javunkat fogja szolgálni. Ha nem is minden a legnagyobb rendben sikerül, akkor is képes az Úr kihozni végül a maximumot. Feladhattuk volna még a terrortámadáskor az egészet, majd a ruhavásárlás előtt, de nem így történt. 

“Ha lankadunk, nem aratunk, a végsőkig ki kell tartani”, olvashatjuk a Bibliában. A végsőkig ki kell tartani, akkor leszünk győztesek, a Jézus Krisztus hatalmas nevében, a Szent Szellem hatalmas erejével!

Jézus szól: vacsorázz velem!

“Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek: ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót,

bemegyek ahhoz és vele vacsorázok, és ő énvelem.”

Jelenések könyve 3. fejezet 20. vers

 

(Ha nem működne a lejátszó, itt egy másik elérhetősége: https://gloria.tv/video/i9sNtArKDasu2omcSN8ch1L2w )

 

Ezt a filmet megtérésem előtt láttam pár nappal, és a férjem küldte el. Persze, akkor még nem volt a férjem, és nem is gondoltam, hogy valóban az lesz, viszont vonzott a keresztény lénye, hogy van egy erős hite. Rá nagy hatást tett a film, ezért átküldte nekem, és mivel nagy filmfaló voltam, és persze már ha ajánlotta, illett volna megnéznem, ezért még azon az estén belekezdtem a nézésébe. Nem ment… unalmasnak tartottam, bele-belehajtottam. Azt hiszem a végét néztem meg, ami hatott ugyan, de nem volt egy katarzis. El is mondtam másnap Árpinak, azaz az itt még csak leendő férjemnek, hogy hát izé, nem volt átütő a produkció. 

Miért lehetett ez? A hatásvadász mozifilmek után, a vizuális orgiák után persze egy keresztény kisköltségvetésű film nem lesz nagy szám, de főleg azért, mert az ember szelleme nem érti még a lényeget. A szíve kemény Isten dolgai felé. Hogy is érthettem meg a szellemi dolgokat? Szó szerint egy ember képes bealudni, ha pl. a Bibliáról beszélsz neki, Jézus tetteiről, csodatételeiről. A férjemmel ez meg is történt, amikor egyszer a bátyjának és annak barátnőjének beszélt nagy lelkesedéssel és tűzzel az igéről, azon kapta magát, hogy ő még mindig beszél, amikor a többiek szó szerint horkolni kezdtek. A szellemük szinte holt volt, és elaludtak. Velem is ezt történhetett, a szellemem nem élt, a testem ugyan etettem mindaddig, a lelkem dagadt, mivel a művészeteket faltam és mindent, ami a szemnek szépnek tetszett. 

Mégis hagyott bennem a film egy lenyomatot.  A film vége fogott meg, amikor Jézus eltűnt és a nő hazaérkezve, elolvasta a Bibliában az erről szóló részt. 

Megtérésem után megnéztem a film folytatását, ami a történet után tíz évvel játszódik. Sokkal mélyebb szerintem a mondanivalója, és biztos sokan jutottak hitre a megnézése után. Egy másik tökéletes idegen a címe:  https://gloria.tv/video/NeWaXFGQjG641FijnM8Qmpgeo

Rövid tartalom: egy lány repülőútja során találkozik Jézussal, aki elmagyarázza azt, hogy a vallásosságban mi az árnyoldal, majd szelíden, de okosan bevezeti a megtérésbe.

Megragadom az alkalmat, hogy a repülésről írjak, és a repülőn való evangelizálásról. A híres “csoda a Hudson folyó” esetnél, ahol bár veszélybe került egy utasszállító 155 utasa, mégis sikeres volt a kényszerleszállás. Egyik utas a landolást követően így nyilatkozott:

” Előtte is éltem, de most már igazán élek.” 

Földetéréskor mindig jobban átértékelődik bennem az élet nagyszerűsége. Felszálláskor izzad a tenyerem, egészen addig, amíg el nem érjük a repülési magasságot. Akkor bátrabb vagyok, hálát adok Istennek, amiért átsegít a nehézségeken és eddig is segített leküzdeni számtalan félelmet. Soha se hittem volna, hogy repülni fogok valaha is, míg a férjem ki nem vitt Belgiumba, ahol élt. Szerelemittas állapotomba bevállaltam lelkesen. Frissen megtértként valóban új ablakok és ajtók nyíltak meg előttem, amikbe bátran beleugrottam. A repülőút, a felszállás mégsem ment zökkenőmentesen (tudatosult bennem, hogy olyat élek át, amire nem készültem fel eléggé), volt ám halk sikongatás részemről, ugyanakkor csodálkozás is bőven, hogy mennyire szép a felhőkön utazni. A férjem legalább hetvenszer utazott már, és sokszor megragadja az alkalmat, hogy Jézusról beszéljen a mellette ülőnek. Egyfelől azért is alkalmas a repülőgép az igehirdetésre, mert a melletted ülő nem tud elszaladni, az ablakon se kiugrani. Végig kell hallgasson. Sokan bele is kapaszkodtak a bátorító szavakba, mert repülve közelebb vagyunk a mennyhez, ami a harmadik égben van, valamint a felszállás idejére hiszem, hogy mindenkin átfut az a gondolat, hogy reméli, minden biztonságosan fog alakulni az út során. Jól jönnek ilyenkor a bátorító szavak, a remény. Ahogy egyszer Andrew Wommack mondta, elképzelhetjük, ahogy Jézus ül a repülő szárnyán, sétál fel és alá, vigyáz ránk. Mindig ebbe kapaszkodok, és végigimádkozom az utat.

Nekem egyszer sikerült csak evangelizálnom a repülőn, egy győri lányt vettem célba, aki ugyan vallásos volt, de szemnyitogató volt számára az, amit mondtam. Hiszem, hogy azóta nyert a Szent Szellem által újabb kijelentéseket. Azon kívül bátorítottam a mellettem ülőket, hogy igazából semmi baj nem lehet, mert végül is mi baj is történhetne? Statisztikailag veszélyesebb autóba ülni, mint repülőre szállni. 

 

Legyél akár repülőn, akárhol, Jézus tényleg kopogtat az ajtón, csak igent kell mondj a hívó szavára. Vele vacsorázni a legjobb döntés, és ha kemény még a szíved és süket a szíved füle Jézus hívására, tudd meg, hogy ő kitartóan fog kopogni, és egyszer úgyis beengeded a szívedbe. 

Van egy jó mondás, miszerint “térj meg még halálod előtt”. Hogy honnan tudod, hogy mikor halsz meg? Senki se tudja, ezért térj meg még most. 

 

Egy volt boszorkány vallomása

Miért nyúl az ember a varázsláshoz? Először is azért, mert segíteni szeretne a maga kilátástalan életén, vagy másokon is.

Sokan a varázsláshoz fordulnak, mert erőre vágynak, befolyásra, amit a boszorkányságon keresztül megkaphatnak, valamint a Piton-szellemét is megkérdezik, aki a jövendőmondás szelleme. Mindez nagyon veszélyes és a mélybe taszít. A videó egy hatalmas tanító film!

Ezt a videót közel egy hónapja láttam. Nem kérdőjelezem meg, hogy valóban a videó kezdő soraiban a démonok beszélnek a nőből. A pásztor a Szent Szellem erejével közelített felé, amikor is a démonok beszélni kezdtek, elmesélték azokat a dolgokat, amik odakötik őket a varázslónőhöz. Nem meglepő: Jézushoz is beszéltek a démonok az emberekből, az evangéliumokban ez többször prezentálva van. Majd miután Jézus felszólítja őket, hogy némuljanak el, ‘hangos fennszóval’ távoztak az emberekből. Az illetők pedig vagy emlékeznek a történtekre vagy sem.

Viszont történt egy hatalmas szabadulás a kezdő képsorok után, és Joshua pásztor kiűzte belőle ezeket a varázsló szellemeket. A videó másik részében a volt boszorkány elmeséli részletesen, miért kell minden szinten óvakodnunk és kerülnünk a boszorkonyságot. 

Előrehaladok a videóban: mert ugyan azért nyúlunk okkult praktikákhoz, hogy segítsünk önmagunkon, vagy másokon, de idővel rájövünk, a varázsszerek, a varázsigék, a varázslások csak ideig-óráig tartanak, és azok még baljósabb folyamatokat indítanak el bennünk. Csakis Jóisten tud megmenteni bennünket. Bármi más út téves. Ugyan van másik út, de nem érdemes rálépni. Az életével játszik az, aki kipróbálja. Magam tapasztalából beszélek, mivel tinikoromban a wicca vallás kezdett el érdekelni, pusztán azért, mert a keresztény vallásból nem kaptam válaszokat. Olyan dolgokba ütöttem az orrom körülbelül 14 évesen, amik átkokat vontak maguk után. Megnyitottam a kapukat, és évekig rombolhattak és tombolhattak a démonok az életemben, és én minden varázslást, fehérmágiát kipróbáltam, hogy enyhítsem a dolgot, hogy helyreálljak, helyrehozzam az életem. De ez abszurd! Ahogy a Bibliában áll, mi módon űzheti ki a sátán a sátánt? Akkor meghasonlana önmagával. A gonosz oldal elhiteti velünk, hogy segíthet, de közben csakis egyedül Istennél van a szabadulás kulcsa. Máté evangéliumában tehát ez áll, amikor a farizeusok megvádolták Jézust, hogy ördögi praktikákat művel: 

“Akkor odavittek hozzá egy vak és néma megszállottat, és ő meggyógyította, úgyhogy a néma beszélt és látott. Az egész sokaság elcsodálkozott ezen, és ezt mondta: “Csak nem ez a Dávid Fia?” A farizeusok azonban, amikor ezt meghallották, kijelentették: “Ez nem űzheti ki az ördögöket másként, csak Belzebubnak, az ördögök fejedelmének a segítségével.” Ő pedig, ismerve gondolataikat, ezt mondta nekik: “Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen város vagy ház sem maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával. Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, meghasonlott önmagával, és akkor hogyan maradhat fenn az országa? És ha én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kivel űzik ki? Ezért ők lesznek a ti bíráitok! Ha viszont én Isten Lelkével űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa.” (Idézet a Bibliából: Máté 12:22-28)

Végezetül leszögezem, hogy a sátán azért megtévesztő, mert ugye a sátán bukása előtt az 5. arkangyal volt, aki ledobattatott a mennyből. Azaz ő belelátott egy ideig Isten királyságnak a működésébe, ismeri a dolgok látszatát, de a mibenlétüket nem tudja. a sátán csak a dolgok árnyékát látja, de nem a lényegét, és csak utánoz! Azért hamis praktikákat kínál, hogy minél több embert taszítson magával a mélybe.

Személyes történetem azzal zárom, hogy belőlem is távozott a varázslás démona. Említettem, hogy elég fiatalon nyúltam a varázslás praktikáihoz, sajnos előbb ért az életembe a gonosz, mint az Isten. Ezért is írom mindezt, hogy Te ne tedd mindezt, hanem használd Jézus nevét, de hatalommal, vagy kérj meg egy felkent pásztort, hogy imádkozzon érted, és fordíts hátat ezeknek a tevékenységeknek. Szóval megtérésemhez közel, amikor már a Vidám Vasárnapot néztem a tv-ben, és minden este a Hit rádióban hallgattam az istentisztelet ismétlését, Németh Sándor az alkalom végén imádkozott. Hittel hallgattam amit mond, és megtörtént az, ami még engem is meglepett: mondta, hogy “varázslás démona, távozz belőle”, mivel ez egy erről szóló prédikáció lehetett (csak az utolsó húsz peret hallhattam). Ekkor önkéntelenül is hatalmasra nyitottam a számat, és egy nagy levegőrobajjal távozott belőlem a démon. Hatalmas pillanat volt! Mivel addig csak filmekben láttam, hogy a szájon át is távozhat a démon ilyen fekete füst formájában, nem gondoltam, hogy ez így van a gyakorlatban is, a valóságban. Amikor kiment belőlem a démon nagy robajjal, nagyon furcsa, tiszta elmeállapotba kerültem. Ugyanakkor meghökentem, emlékszem, ráütöttem az asztalra a démonok miatti haragomban: Ezidáig ettől a varázslás démonától szenvedtem! Mindent megpróbáltam évekig, rengeteg pénzt költöttem arra, hogy megszabadulhassak a kínzó démonoktól, és most egy felkent pásztor szavára egy szempillantás alatt megtörtént a csoda! Részbena varázslás démona rontotta el az életem! Még akkor is ezt gondoltam, ha tudtam, önhibámból jött be a testembe. De ezúttal végérvényesen távozott. Megszabadultam! – ezeket gondoltam magamban, és fizikailag, szellemileg is tapasztaltam, mennyire hatalmas az Úr keze! Hozzám is elért! Ez az este utána soha se szerettem volna varázsolni, a saját vagy bárki más életébe belevájkálni. A varázslás szellemével minden affinitás megszünt, a tudás is szerintem, hogy varázsoljak. Azóta szabad vagyok, dicsőség Istennek, és Jézus nevének, hogy az Ő nevében még a démonok is engednek nekünk!

“Öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust…”

Amikor megtértünk, és Jézus vére tisztára mos, amikor lecsendesül minden tombolás, érzés, túlfokozott vágy a világ felé, nem igazán tudjuk, hogyan folytassuk az addigi életünk, hogyan álljunk pl. az öltözködéshez. Ujjászületésem után felmerült bennem a kérdés: hogyan öltözködjek ezután?

Elképzeltem, hogy teljesen letisztult, fehér ruhában fogok járni. Az a meghitt ‘találkozás’ az igazi és hatalmas Atyával, a merőben más világlátás, továbbá az, hogy felnyitotta a Biblia, a prédikált ige a szemem; a belső-külső átalakulás érzelmileg a fehérséget, a minimalizmust hozta be az életembe. Legtöbb ruhám, főleg amit a fehérmágiás óéletemben hordtam, elégettem a kertben egy nagy tűzrakáson, amitől pedig később váltam meg, azt széthasogattam és úgy dobdtam a kukába. Felmerült bennem a kérdés, hogy adományozni nem szabad őket, mert ha odaadtam volna segélyszervezetnek, akkor nem nyugodott volna meg a lelkiismeretem. Egy ruha is lehet piszkos, és hiszem, hogy ezek a ruhák azok voltak, amikben pl. konkrétan SVT-t végeztem, ingával.  Pár hónapnak el kellett múlnia, amire észbekaptam, hogy a megtérés után is van identitás, és ez szépen lassan bontakozódott ki. Szó szerint új alapokat kellett találnom: amolyan “normális, elegáns” nőt éreztem kibontakozni, kirajolódni, mint célt. Nem voltam már szétszórt, felkavaró jelenség, nem kerestem a feltűnősködést, mert megtaláltam azt a nagy kincset, ami mindent helyretett. Az Istent. 

Régebben a munkahelyem miatt és a ‘bölcsészség’ révén szerettem az öltönykabátokat, a vaskosabb lábaim miatt pedig a hosszú szoknyákat viselni. Viszont mégis az a szellemiség, amit képviseltem, a hippiség, a new age stílus, a batikolt ruhák, a fura ékszerek áthatották mindezt. Ötvöztem az elegáns darabokat ezekkel a stílusú ruhákkal. Nem volt olyan szembetűnő számomra évekig, mivel ilyen társaságban mozogtam, hogy ezzel baj lenne, hogy ez már egy kissé sok. Aki jógis előadásokat hallgat és meditációs zenéket, annak valóban már semmi se meglepő, mert nem lát a színes szemüvegén át. 

Nemsokára két éve lesz, hogy kimondtam a megtérő imát és átadtam életem az Úrnak. A megtérésemkor még nem voltak új, letisztult ruháim, tehát nem tudtam még a legtisztultabban menni, de a számomra akkori legszebb ruhámat vettem fel: barna magassarkú bőr cipő,  mélyrózsaszín virágtölcsérszoknya, amit úgy kell elképzelni, hogy a szegélyénél fel volt buggyosítva, hogy virágszirom képzete legyen. Felül pedig egy elegáns barna ing, amin egy sötétbarna zakó volt. Mindennek tetéjébe egy indiai lánc volt a nyakamban, rózsaszín csomózott fonalakkal díszítve. Elsőkként mentem ki a megtérésre, egyedül álltam a pódium előtt, mögöttem a hatalmas tömeggel. Sose felejtem el azt a pillanatot, hogy a dicséret egyik tagja rámézett és elérzékenyült, olyannyira, hogy a színfalak mögé ment. Ma sem értem igazán, de pár dolgot átéltem azóta; amikor friss megtérők vannak a gyülekezetben, akkor én is elérzékenyülök, annyira örülök, hogy új nevek íratnak fel az Élet könyvében! Másfelől az a dicséretben éneklő énekesnő lehet szellemi látással látta, hogy milyen háttérből érkeztem, és ez hatotta meg. Minden esetre ez a bohócosság a múlté. Nincsenek már feltűnő ékszereim, igyekszem csinos lenni, mégsem kirívó. Ahogy Paul Washer mondja egy videójában a konzervatív nőideálról, annak stílusáról: olyan a jó ruha, ami nem a testet emeli ki, hanem az arcot (amin Jézus arca kell, hogy kirajzolódjon a szelídségével), továbbá, hogy ne érzéki legyen a ruha, hanem a visszafogottságot, a bölcsességet, a nemességet és egyszerűséget mutassa meg a nőből. 

Egy évig keresgéltem az interneten, hogy hogyan találjam meg a helyes utat. Kértem a Szent Szellemet is, hogy segítsen, és lassan megtaláltam a színtípusomnak megfelelő színeket, amit persze nem kőbe vésett szabálynak tartok az életemben, de mindenképp hasznos olyan színekbe öltözni, amik az arcunk és az összhatást üdévé teszik. Ahogy sodródtam, ahogy próbálgattam a stílusokat, ruhafazonokat magamon, azt vettem észre, hogy egyszer a  buszmegállóban állva a férfiak megbámulnak. Ilyet még nem tapasztaltam ilyen mértékben, és be kellett valljam, valóban érzékivé lett a ceruzaszoknya, ami rajtam feszült, pedig térdig ért. Ezen más nevetett volna, mert megkérdeztem más keresztény nőt, hogy mi a véleménye a térdig érő szoknyáról, felvehetem-e a lánya esküvőjén, és szinte nevetett, hogy hát persze, nem szűz lány vagyok, és a mini is belefér. A férjem is megjegyezte, hogy csinos vagyok ugyan, de tényleg a szoknyám megmutatta, kirajzolta a fenekem ívét méginkább, és ez egy figyelmezetetés volt számomra. Hiúság volt a dolog mögött, egy világi minta követése, amiért egyáltalán felvettem a szoknyát. Galata levél jól illusztrálja: Ha még mindig embernek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája… 

Azon az estén leültem és elhatároztam, hogy nem fogok lázadni többé, nem akarok úgy kinézni, mint a divatfotókon a nők, mert nekik egészen más a méretük, az adottságaik. Nekem igenis körte alakom van, pedig sulykoltam magamba, hogy bizony homokóra alkat vagyok. Megtaláltam egy blogot (mankamama.blogspot.hu), ami segített a “keresztény női divat” témakörben eligazodni. Nyilván nem kőbe vésett szabályok ezek, és mi sem lettünk apácák, de valóban nem kell játszani a tűzzel… Maradok annál a szoknyánál, méghozzá annál a szabásvonalnál, ami a körte alakot előnyösen formálja. Ez más bölcs nők tanácsa: mindig megnézem, hogy a gyülibe felvenném-e azt a ruhát, amiben kilépek az utcára. Csak akkor veszem már fel a szettet, ha ‘igen’ a válasz. Az amit a szép stílustanácsadó oldalak kínálnak, azt csak ötletként és nem követendőként kell értelmezni. Minden átrendeződik, átértékelődik, és biztosan lesz az életem újrakezdésének olyan pontjai, ahol keresem a határokat, és a lelkiismeret közbeszól, de nekem tetszenek ezek a metszésvonalak, tetszik, ahogy terel még ilyen területen is a Úr. Bátran segítségül hívom ilyenkor is a nevét, és pl. még akkor is, ha főzök, mert így valóban finomabbak az ételek. 

Ez a ruha pedig száműzve lett a gardróbomból, mert egyszerűen nekem már nem való. Tudom, hogy vágyakat kelthet másban, mert túl szűk. Nem Krisztusnak öltöznék fel benne, hanem a világnak. Örülök, hogy az Úr ilyen kedvesen terel, nem fedd meg, csak rámutat a tévedési pontokra, amik lehetséges tévutak lennének.

A túlszexualizált világban ennyi is elég, hogy valaki fantáziáját felpiszkáljuk, és nekem az a fontos, hogy a férjem lásson, csakis ő tudja, ő ismerje a testem, és ez a mi házasságunk egyik erős horgonya kell legyen. Másfelől a testem a Szent Szellem temploma, és ehhez illően kell viselkednem és viselnem magam. 

 

Megtérésem története 2 – Jézus a jó pásztor és én a báránya vagyok, akiért hátrahagyta a 99-et, és értem eljött, az elveszettért, hogy megmentsen a sziklás kietlen életemben

A sátán úgy bosszulja meg Istent, hogy a képmását bemocskolja… Olyan döntéseket hozunk, amivel elfordulunk Isten szeretetétől. A teremtésünk céljával szemben valami mássá válunk. De van szabadulás! A mennyei Atya a saját képmására teremtett, és várja, hogy visszatérjünk hozzá. Visszahív arra az útra, amit eltervezett számunkra.”   Terry Meeuwsen

Igen, valahogy így történt nálam is. A sátán csúffá tett, én pedig asszisztáltam hozzá. Az előző bejegyzésben elmeséltem, hogyan jutottam mint érzékeny kislány a rossz oldalra. Ez egyetemista koromban is folytatódott, belenyúltam az ezoteria mélybugyraiba, és egyre több rémálmom lett, egyre zaklatottabb lettem, egyre jobban azt láttam magam körül, hogy szétesik minden. Átkozott voltam, és nem tudtam az okát, továbbá nem tudtam sehogyan sem sikeres életet élni. Voltak álmaim, hogy majd saját rendelőt nyitok, ahol a praktikáimmal fogok másoknak segíteni, mivel akkor már látóvá váltam. Az egyetemi évek végigjárásával, de le nem diplomálással sodródtak a vesztesek  piszkos vizével a vízesés felé. Budapestre kerültem, ahol sámán tanfolyamot fejeztem be, továbbá önismereti csoportokba vettem részt, és egyre többet tudakozódtam a túloldalról. Szörnyű éjszakáim voltak, démonok jöttek, láttam őket, hallottam a hangjukat, és még a kínzásukat is éreztem. Hát persze, mivel átadtam az életem nekik, nekik dolgoztam, az ő malmukra hajottam a vizet. Ez mind valóság, mivel ez a világ egyenlőre a sátán királysága, a bűnbeesés óta a világ a gonosz befolyása alatt van. Joga volt hozzá, hogy az életemhez férjen, hogy összeroppantson. Azt tudnod kell kedves olvasó, hogy nem ártó szándékkal végeztem ezeket a tanfolyamokat. Azt hittem, csak ezekhez értek, elvetett voltam, és a varázslás által fontosnak éreztem maga. Olyasmit tudtam, mint pl. jövőbe látni, amit nem sokan, és ez adott egyfajta elégedettséget. De ahogy egyre jobban belemerültem ebbe a mocsokba, még ha fehér mágiát is használtam, az életem az öngyilkosság szélére terelődött. Annyira eluralkodott rajtam a félelem, a kilátástalanság! A sátán azért jött, hogy öljön, romboljon, pusztítson. Engem is ki akart nyírni. Egyre elkeseredettebb voltam, egyik kapcsolatokból a másik sexuális kapcsolatokba menekültem, az egyéni életem sikertelenségei odáig vittek a gondolataimba, hogy azt hittem, lehet jobb lenne, ha nem élnék. Közel voltam a halálugráshoz. Messze sodródtam, a legrosszabb végkifejlet felé, már a begyógyszerezésen gondolkodtam, közben pedig mégis a lelkisegélyvonalak telefonszámait nézegettem. 

Ekkoriban történt meg a meghatározó pillanat, a prédikált szövegből kihallottam azt az egy mondatot, amit nekem szánt a Mindenható. Szüleim már ekkor nézték a Vidám Vasárnapot, és éppen a varázslás volt a témakör.

Akkor mondta ki Németh Sándor ezt a mondatot, amit most nem tudok szó szerint idézni: Mindenki, aki nem Jézuson, mint kapun megy be a természetfölötti világba (mert Istenhez csak Jézuson át lehet menni), az nem a világosságba, hanem a sötétségbe jut, és mindenképp a pokol démonaival találja szembe magát. Több se kellett! Ez volt az a mondat, amire minden kitisztult. Felkiáltottam: Ezt eddig én miért nem tudtam?

Mivel előtte azt hittem legális amit teszek, kilépek a testből, pl. transz állapotba, információt szerzek és átadom. Sőt, azt hittem, Jézussal is találkozok, és az ő oldalán harcolok, de rájöttem végül, a démonok is számtalan megtévesztést alakalmaznak. Nem csoda, hogy Lucifer, mint jó angyal képes megjelenni, megtévesztve az embereket. Ekkor értettem meg, mekkora bajt okoztam! Még azokban a napokban eldobdtam az ingám, a varázseszközeim, majd a rá következő hetekben elégettem az összes okkult könyvem, a ruhákat, amikben ilyen tevékenyésgeket folytattam. Tanításokat kezdtem hallgatni Isten országáról, majd elkezdtem olvasni a Bibliát. Egy új, eddig ismeretlen, mégis színigaz világ nyílt meg előttem. Tudtam, éreztem a csontomban is, ez igaz! Minden igaz, majd Budapesten részt vettem egy istentiszteleten, amikor megáldottak a pásztorok, majd bűnvallást követően vízkeresztségben vettem részt. Megláttam önmagamon, hogy amit az identitásomnak hittem, az nem az volt. Amiket magmara aggattam, hogy ‘ez vagyok én, ez a stílusom’, azok mind szép lassan lekerültek rólam. Minden maskara a szemétben kötött ki. Jézus megmutatta, hogy ki vagyok én valójában, és azóta is követem őt, ő pedig magához ölelt, amikor megtalált, és azóta se engedem el a kezét. Ennek már lassan két éve, és boldog vagyok, hogy megtaláltam az igazi ösvényt. 

Dicsőség az Úrnak!

 

Megétérsem története 1

Hiszem, hogy láttatok már a 700-as klub műsorán megétéréstörténeteket. Mindegyik színes, megrázó és más. Miért? Mert amikor igazából ‘megérint’ bennünket Isten szeretete, személyesen szólít meg bennünket, vagy hív ki a szennyes kis életünkből az őt követésre, akkor átéljük az életünk legfelejthetetlenebb és legbecsesebb pillanatát. Értelme lesz a létezésnek. Ezért meséljük el újra és újra, és azért is tesszük közkinccsé, hogy mások is megtérjenek, hogy erőt merítsenek, hogy: Jé, ez velem is hasonlóan történt!, másfelől azért is, hogy áradozhassunk Isten és az ő fiának a jóságáról, valamint a Szent Szellem vigasztalásáról.

Jézus eljött a földre, és valóban meghalt azért, hogy mi bűnbocsánatot nyerjünk. Belegondoltál már ebbe, mekkora dolog ez? Igaz létére, isteni személy létére magára vállalta mindazt a kínt, a megverettetést és megaláztatást, amit nekünk kellett volna elszenvednünk jogos bűntetésül. Mindezt azért tette, hogy ha mi megvalljuk őt a személyes megváltónknak és szabadítónknak, ne kelljen a pokolra jutnunk. Bűneink, átkaink mind rajta voltak a kereszten, mert ő magára vállalta őket. Hogy hogyan tudta, hogy mi a te, az én személyes bűnünk? Ha körülnézel, nem csak te szenvedsz azokban! Nincs bűn, amit ne tudott/látott volna akkor Krisztus, és mindent, mondom mindent felvitt a keresztfára! Neked egy a dolgod: elfogadnod Krisztust személyes megváltódnak.

 

 

Én egy egészen másfajta Istenben hittem. Jézust láttam magam előtt, de egy hamis Jézus képet, tudniillik megvan az ezotériának is a maga Jézusa. Például a New Age egybemos minden vallást és irányzatot, mögötte pedig egyfajta ördögi szellem húzódik meg. Ahogy Ruff Tibor mondja, az antikrisztus is ilyen katyvasz vallást fog képviselni, amellyel nagyon jól el lehet hitetni embereket. Már ma is azt tartja a világ: egy az isten, és minden vallás ugyanarról beszél. Ez nem igaz! Buddha meghalt, Jézus pedig feltámadt!

http://vigyazo.blog.hu/2015/04/04/a_2000_eves_rejtely_8_teny_jezus_feltamadasarol

Senki más nem jött rajta kívül vissza a halálból. Egyik másik vallást sem üldözték úgy, mint a kereszténységet, a mai napig is, amikor minden öt percben meghal egy keresztény a hitéért. Hírportálok így számoltak be erről: “minden öt perceben egy mártír”, de azt hiszem ettől sűrűbb számokról lehet szó. 

Egy igaz út van, az evangéliumon alapuló kereszténység.

Gyerekként túlérzékeny voltam, nagyon nyitott. Kerestem Jézust a katolikus templom Jézus-szobrában, a hittanórákon, de nem kaptam érdemleges választ. Esténként jókislányként imádkoztam, de nem éreztem, hogy válaszolnának az imáimra. Kerestem azt a nagy erőt, ami mindezt létrehozta, ami engem is nagyon szeret. Szívemben tudtam, hogy Ő van, csak nem értem el, kerestem, de nem találtam. Szent Szellem nélkül, a Tűz nélkül nem is lehet igazán hitre jutni, mert az ad csak bizonyosságot Jézus, Isten felől, mert megtapasztalod az erőt, amit előtte soha. Ezért van a karizmatikus istentiszteleteken annyi csoda, betöltekezés, sírás, sikítás, mert a tömegre száll Isten ereje. Isteni tűz nélkül nem jutottam gyerekként bizonyossága, mert a katolikus keresztény templomokból sajnos kiszorult a szent háromság, mint olyan. Bálványimádásba, az ostya felmagasztalásában eloltották a kis parazsat is.  Nem tudom most hirtelen, hogy melyik teológus mondta, de nagyon mellbevágó: a (túl)érzékeny emberek mielőtt valóban Istent találnák meg és az igazi fényt, jön a sátán (mindig direkt kisbetűvel írom), ő ér oda előbb, és félrevezeti az embert. Megcsalja a trükkjeivel. Velem is így történt. A tudatalatti, a meditáció, a boszorkányság, a mágia, a testből kilépés, a művészetek, a megmagyarázhatatlan dolgok, a médiumitás, a szellemek, valamint a pogány vallások kezdtek el érdekelni. Ez már tizenévesként történt, és persze megkaptam már az utamhoz azokat az embereket, akik ebben a mágikus világban nyakig bennevoltak. 17 éves koromban az első szerelmem, aki jóval idősebb volt tőlem ugyan teológiai főiskolát fejezett, de az ő könyvtárában találtam Agrippa és mágia könyveket, és ezeket kezdtem el olvasni. Egy teológussal való barátkozás jónak tűnhet, de sajnos ő távol állt a hittől. Talán a sátán tőle is ellopta a felismerést, talán a teológiai fősulin túl sok volt a farizeus, nem tudom. Sajnos ő nem beszélt nekem Istenről, a Bibliáról. Rossz út volt, de szerencsére Isten mindent a javunkra fordít, csak a ferde-görbe utainkért számot kell adni és odáig sok szenvedés van, mire az Úr visszaállít bennünket a pályánkra. 

Kérdezhetnénk, hogy hol volt Jézus, miért nem szólt, jött oda és súgta a fülünkbe, hogy mi az igazság. Miért nem fedte fel magát? Nos, Ő mindvégig ott volt, védelmezett bennünket, de meg kellett várnia, mire mi hívjuk be őt a szívünkbe. Ott nézte végig a tévedéseinket és velünk együtt sírhatott, amikor mi is szenvedtünk. Ezt az utóbbi mondatot egy amerikai nő mondta, akit kislányként molesztált az apja, és amikor megismerte a Megváltót, megkérdezte tőle, hogy hol volt, miért hagyta mindezt megtörténni? Akkor jött válaszul egy belső hang: ott voltam végig veled…

Jézus kopog, folyton kopog a szívünk kemény falán, és nekünk kell kinyitni neki az ajtót. 

Évek során a wicca vallástól kezdve, a szellemek látástól, az auralátáson át sok mindenbe belemásztam. Egy feketemágus férfival is összejöttem, ami egy nagy-nagy sötét folt lett az életemen. Elveszett voltam, és észre se vettem, mikor csúsztam bele a mocsárba, ami húzott és húzott lefelé. Vártam egy-egy okkult praktikától, hogy majd segít, vártam más varázsló emberektől, jósoktól és látóktól, hogy majd általuk jobb lesz az életem, de ez még véletlenül sem így történt. Egy röpke időre reménysugár villant fel, de végül az állapotom sokkal rosszabb lett, mint előtte. A világmindenségben erők működnek: ha mi sátáni dolgokkal kerülünk kapcsolatba, mi is bemocskolódunk és automatikusan pusztító erők kezdenek el működni az életünkben. Flaisz Endre lelkész ha jól emlékszem azt mondta, hogy az átkok nem Isten személyes bosszúi, nem ő akar nekünk rosszat, hanem mi kerülünk a tetteink által olyan helyzetekbe, amiket magunk vonzottunk be. Ez minden okkult praktikára igaz, a horoszkóp-olvasástól az asztrológián át… mindenre igaz!  

A megoldás csakis Istennél van! A Biblia Istenénél… 

 

Régebbi bejegyzések «